2017. okt 08.

Küret

írta: Galyas Eva Klara
Küret

Penészvirág rovat

magzat-e1479029614148.jpg

Függetlenül attól, hogy mi nem tudtunk szépen elválni, hogy benne volt mindig a felemésztő tűz az egészben, hogy ma és holnap már nincs mit vacsorázni, mert egyedül ritkás a levegő a hegytetőn.

Az emlékek meg elhalványodnak, tegnap is volt valami fura bizsergés, amikor a krumpli levest főztem ezen a héten harmadjára, hogy talán nem így kellett volna, hogy meg kellett volna elégedni az általad kijelölt mozgástérrel, nem írni és nem álmodni nagyokat. Ahogyan nálunk szokás, tudod cigányoknál, mert akkor lehetne az unokáknak mesélni, hogy ám milyen jó ember volt a nagypapa, mert akárhányszor elment a kocsmába, végül is mindig hazajött és a fizetését meg mindig hazaadta.

Ez nem egy hatvanas években íródott szerelmi szál. Nem biztos ma sem, hogy hol csúszott el az élet, amit megálmodtam. Valamikor a nyomor hajnalán vagy a rosszabbnál, rosszabb döntések sorozata ez az üresség, ami az életnek nevezett valami után marad.

A metrón ülve mindig megértem azt a mocskot, amiben bent ragadtunk. Vállalhatatlan jelszavak tömött hadába csúszott életek. Jól szeretni és szeretve lenni, ma olyan nevetségesen hangzik mindez. Naivitás volt azt gondolni, hogy ha majd iskolába járunk, ha majd lesz rendes állásunk, akkor megváltozik az élet, akkor majd le tudjuk mosni az évszázadokat, nem kell szégyenkezve fejet hajtani, mert más lettél, ugyan mintha te választottad volna…

Erikával találkoztam a héten, apró, pici, fekete szeme mindig nevet, pedig tudom, hogy két műszakot vállal, hogy tudja fizetni a lakást, legalább az legyen, ahogy mondja, ha áll a négy fal akkor még van remény. Remény, de mire? Akármikor felteszem neki ezt a kérdést zavarba jön, és idétlenül vihogni kezd, valami banális szeretős sztorit kezd el mesélni ahol a férj, mert mi más… szóval, ahol ez a pasi fűt-fát ígér az én szép szemű barátnőmnek. Mesél nekem lopott órákról meg arról, hogy elvitte valami szállodába ahol kiszolgálták őket mintha urak lennének. Érted Zsuzsi? Olyan szép volt. Meg azt is mondja, majd elválik, már nem hallom, hogy a feleségtől vállik-e vagy valami problémára kerül végre pont, mert rohannia kell, a késés a második műszakból bérlevonás, aztán azt kiengedheti meg magának.

Erzsike, a szomszédom ácsorog furcsán a gangon. Legszívesebben kitérnék az örökké mást pocskondiázó, régebben szebb napokat látott öreghölgy elől, de akkor egyszerűen nem tudnék hazamenni. Általában a lakásom előtt szívja el a bagót. Az öreg Pista bácsi ki sem bírja állni a szagát, szóval Erzsi próbál minél távolabb kerülni az ajtajuktól és talán az életüktől.

Drága Zsuzsikám, hogy vagy? Ma ilyen korán? Választ sem várva kezd bele:

Tudod, amikor megszületett fekete volt, mint a szenes ember. Édes pici pufók arcú kisfiú. Mind nagyon örültünk neki, hosszú évekig vártunk rá. Aztán kamasz korában történt valami. Tudod Pista jó ember volt, hazaadta azt a kis fizetést, sokat dolgoztunk, Elemér meg sokat volt akkor magában. A gyárak világa már csak ilyen volt. Emlékszem a termelési osztály vezetője szólt, hogy történt valami, jöjjek azonnal, telefonon keresnek. Megrémültem, azt gondoltam az ember a kocsmában lett rosszul és én ezt, hogy magyarázom ki. A telefon érintése szinte jeges volt, a gombjai meg vicsorogtak majdnem leejtettem a készüléket. Igazából azt sem tudtam, hogy kell használni, tehát hallgatództam. Nem, nem emlékszem mit mondott, az maradt meg, ahogyan egy gépies hang valami kórház.., hogy orvos, vagy nővér, nem tudom. Sajnálkozott, mindent megtettek, de tizenhárom óra öt perckor beállt a halál. Az én kicsi fekete szeműm.

Hangja el-elcsuklott, én pedig álltam ott egy jeges rémületben és nem tudom, hogy nekem vagy másnak, de üres tekintettel tovább folytatta. Szóval meghalt, valami új drogot hoztak és kiderült, hogy méreg volt bele keverve. Nem tudtam én, hogy mi az az intravénás droghasználat csak azt tudtam, hogy valaki megölte a gyerekemet. Aztán a Pista, ő nem tud túllépni ezen. Azt mondja, azért van, mert én mindig cigarettáztam a gyerek előtt, hogy az olyan káros szenvedély, ami megöli a fiatalokat.

Meg akartam ölelni, ösztönös volt a reakció, de elhajtotta a kezemet és kitért előle. Elnyomta a cigarettáját és visszacsoszogott a dohos, egy szobás kis lakásba, ahonnan mindig megmagyarázhatatlan szag jött ki, olyan mintha zárt ablaknál sirató asszonyok hada ülne bent.

Érdekes színek vannak egy éppen lemenő nap által világított pici szobába. Az ablakok beengedik azt a kis fényt, ami a zárt udvarról még be tud szökni. Mindig szerettem picit a sötét, neon nélkül világított szobát. Valamit visszaadott nekem ez a néhány perc a gyerekkoromból, amikor a kis putrit csak gyertyával világítottuk. Te mindig kinevettél, ha ilyenekről meséltem, mert szerinted ez szánalmas, ki mesél ma már olyasmit, amire emlékezni sem kell. Mit akarok én ezzel, sajnáljon, de miért? Nincs ebben semmi különös, ott ma is gyertyával világítanak, inkább meséljem azt, hogy milyen jó kis életem van, amióta elhozott onnan a putriból, hiszen, nem kell kézzel mossak, kényelmes ágyon alszunk és van munkája. Mit akarok én a múlton rágódni mindig, ha meg annyira hiányzik, hát húzzak vissza. Ezt már indulatosan mondta, ilyenkor tudtam, csak ürügyet keres, hogy elmehessen itthonról. Általában éjjel keveredtél haza, részegen. A konyhában vetkőztél le és szitkozódva kerestél valami ehetőt a hűtőben, aztán csönd lett, szuszogásod engem is mély álomba szenderített. Akkor tudtam rendesen aludni, ha itt voltál. Volt valami groteszk megnyugvás ebben a rutinban, ami a szeretkezés, veszekedés, részegség hármasában teljesült ki.

És egy nap megéreztem rajtad. Annak a másik nőnek a szagát. Ott volt aztán mindenütt, befészkelt közénk és átvette az életünk irányítását. Egyre többször tűntél el, az indokaid nevetségesek és felháborítok voltak egyben. Volt olyan, hogy éjszaka fütyültek és te kipattantál az ágyból, hogy valaki más ölén keres vígaszt. Nem akartam tudomást venni róla még akkor sem, amikor már nem is titkolóztál. Talán belefáradtál vagy láttad rajtam, hogy nem tudok nélküled levegőt sem venni. Köteleségből jártál haza és kötelességből szeretkeztél velem. Terhes lettem, te fortyogva közölted vettessem el, és én is tudtam ennek csak így lenne értelme. Akkor kibukott. Zsuzsi mást szeretek, ez a nő az igazi, nem kellesz meg amúgy is, hogy képzelted, hogy majd egy tini szerelem tartós lehet. Más a világ, ha néha kilépnél a képzeletedből, akkor láthatnád te is. Gyorsabb minden, Elza érti ezt, nem akar befogni, mint te. Azt mondta szabad lehetek, csak menjek vissza hozzá mindig. Főz nekem, nem panaszkodik a rossz gazdasági helyzetre meg tudja, hogy keveset keresek és azt is általában eliszom.

Neki megvan mindene már, özvegy, ne nézz rám így, nem öreg csak már tapasztalt. Nem kell gyerek bazzdmeg érted?! Elköltözöm. Elegem van a nyafogásból. Nézz magadra, örült  vagy, menj orvoshoz, mindig ez az írás, mert azt hiszed, bárki olvassa majd a nyomorod. Elmegyek Zsuzsi! Ne kapaszkodj belém, vége! Érted vége! Mit érdekel, hogy miből fizeted az abortuszt, tudod, hogy nincs pénzem. Hangosan felkacagott, amikor mondtam, nem tudom elvettetni a babát, hogy én nem akarok gyilkos lenni. Magamra hagytál, de tudtam, hogy nem lehet ezt így kibírni.  Ez a biztonság nem a jólét, de mégis csak megnyugtató homály volt a forgatagban.

Anyám jelentkezett a túlsó végén egy eldugott kis falu legutolsó házából.

Te Zsuzsi mi van, ne is mond itt is rettenet. Remélem, azért jól vagytok, majd Marci felmegy Pestre, visz egy kis húst meg amit tudok, na hát ne sírj te lány mond már mi van. Az a szemét disznó, hogy terhes vagy? Zsuzsi ne őrülj meg, nem, értem, szóval megtartod. Hát te tudod, majd visszajön, tudod milyenek. Aha, jól vannak, igen, a Feri? Ő iszik, mint mindig nem, már nem üt, megváltozott. Ugyan drágám. Na, majd lesz valahogy, nem igaz? Nem, én nem tudok felmenni hozzád. Majd hívj. most leteszem, mert hazajött, tudod nem szereti ha beszélünk mindig az apád jut eszébe és féltékeny lesz. Nem, kicsim. Jó. Most leteszem.

Kivilágított neoncsöves kórteremben rettegek. Kopottas pongyola és egy halóing minden ruha rajtam. Körülöttem, öt nő fekszik, várunk. Reggel hétre kellett jönni, azt mondták ez a rutin. Délelőtt megcsinálják, és délután már mehetek is. Ólmos fáradtság van rajtam a nyugtató jótékony egy ilyen helyzetben, bár többet adtak volna, hogy ne is emlékezzek soha többé erre a napra.

A teremben a nők mind várnak, feszült figyelemmel fordulnak az ajtóhoz, amikor az kinyílik. Mindenki azt hiszi ő a következő és furcsa nyugalommal veszik tudomásul, hogy még várniuk kell. Sorba mennek, meghát vannak sürgős esetek azok fontosabbak, mint egy küret. A baloldalomon fekvő nőhöz bejön a férje. Szégyenkezve kér elnézést és leül a felesége mellé. Lelket próbál bele önteni, ahogy kiveszem. Talán beteg a baba, de a feleség szeretné így is és úgyis, hogy tudja talán az egy éves kort sem éri meg. Zokogása szinte groteszk. Látom a többi nőn, hogy sajnálják és szégyenkeznek amiatt, hogy ők egy teljesen egészséges embert ölnek meg hamarosan. Ha jól saccolok, én leszek a következő, a műtő segéd be is nyit és olvassa a következő nevét. Jól gondoltam, vállon veregetem magam, csak semmi sírás, ez így helyes. Nem lehet munka nélkül, magadra hagyva gyereket vállalni. Majd lesz még, fiatal vagyok. Én egészen elképesztően győzködőm maga. A fiú szól, kövessem, minél kevesebb ruha annál jobb, na, ne féljek. Üljek le, itt mindjárt szólítanak, csak kitolják az előzőt. Hideg van, fázom. A szemebe világit a neon és maszkos emberek körbe állva kérdeznek tőlem valamit. Egy fiatal nő megfogja a kezem és azt mondja, nem lesz semmi baj, rutin eljárás, ne féljek. Máskor majd vigyázzak, ők vigyáznak rám most.

Az altató hatása émelyítő, szédülök, és nem bírom a fejem egyenesen tartani. Teljesen meztelen vagyok egy lepedővel letakarva. Hát vége. Megpróbálom előszedni a telefonomat, hogy legalább elmondjam valakinek, akárkinek! Sms-jött míg kába voltam vagy a műtét közben, ki tudja. Feri az, azt írja, sajnálja, hogy próbáljuk meg újra, mert szeret és a babát is akarja… Felhörgök, körülöttem megijednek a nők, lehet, azt hiszik örült vagyok, és már így érthető, miért döntöttem az abortusz mellett.

 

 

 

 

Szólj hozzá