2017. okt 14.

Itt valami nagyon nem stimmel

írta: Csík Juci
Itt valami nagyon nem stimmel

Ahogy beszámoltunk róla, több százezret, illetve milliókat ígértek csalók az ország szinte minden részén romáknak, holokauszt kárpótlási pénzekre hivatkozva. Korábbi cikkünkben írtuk, hogy egyetlen szervezetnek sincs tudomása arról, hogy lenne bárhol újabb holokauszt kárpótlási alap.ufo.jpg

 Sehogyan sem áll össze a kép, hogy mire kellhetett több száz ember igazolványa, és több száz elhunyt anyakönyvi kivonata.  

A tegnap este letartóztatott gyanúsított lánya, a Romneten közzé tett videóban, azt mondta, hogy az iratokat azért gyűjtötték, hogy kezdeményezzék a brüsszeli államnak a kárpótlási igényt a romáknak, hiszen szerintük az jogosan járna. A videóban azt is mondja a nő, hogy a romáktól elkért pénzeket tagdíjként szedték be. A bíróság nyilvántartás jelenleg nem működik, a céghálóban, pedig nem találtam a gyanúsított és a család tagjainak nevére sem semmilyen civil szervezetet. Az elkért tagdíjak ezerötszáz és huszonötezer között mozogtak. Ha átlagosan 5 ezer forintattal és ezer fővel számolunk, az 5 millió forint. Ekkora szervezést, és ennyi autó útiköltségével számolva ez nem éri meg, tehát biztosan nem erről lehet szó.   

De akkor miről?

Az egyik variáció, hogy azért szedtek be ennyi okiratot, hogy visszaéljenek vele. Ez esetben lehet szó bármiről. Az általunk megkérdezett családok azt mondták, hogy idén már volt példa arra, hogy okiratokat és azoknak másolatát kérték, a semmiből felbukkanó emberek, személyi hitelkonstrukciókra hivatkozva. De akkor minek kellettek volna a halotti anyakönyvi kivonatok?

Az biztos, hogy megették ezt a történetet a romák, mert tömegesen kérték ki a halotti anyakönyvi kivonatokat pl. a sajgótartáni Járási Hivatalban. Az is érdekes, hogy ez nem tűnt fel a hivatalnak. Az is egy borzasztó dolog, hogy a roma nemzetiségi önkormányzatok nem megkérdezték meg sem a megyei, sem az országos roma önkormányzatot vagy bárkit, hanem még segítettek is a papírok beszerzésében. A romák elmondása szerint, azonban a csalók-, akik többen voltak- csak a nyelvet beszélőket, vagyis csak oláh cigányokat kerestek meg a kárpótlással kapcsolatban. A csalók szervezetten, egyszerre több helyen az országban járták a cigányok otthonait. Hozták-vitték őket kocsikkal. Hivataltól házig és háztól egyenesen a szentendrei, budapesti vagy fejér megyei irodákig.  

Teljes a zavar!

Már tavasszal lehetett tudni arról, hogy amikor egyszer csak cigány királyokat választottak két helyen is Magyarországon, hogy az eddigiektől valami eltérő szerveződik az oláhcigányok körében. Amerikából feltűnt Jamie Sztojka, és a World Roma Federation, akik szerveztek is egy konferenciát Kecskeméten, a világ cigányainak képviseletének lehetőségéről. A tagok és a konferencián résztvevők szigorúan lovárit beszélő oláhcigányok voltak. A konferencián, - amiről a Dikhtv számolt be- kiderült, hogy ez nem új dolog, hiszen a világ minden részén van a Federation-nek tagszervezete. Magyarországon eddig nem volt, ezért jött haza Jamie Sztojka. Ez a szervezet kizárólag cigányul kommunikál, főleg videókon keresztül a facebookon. Akkor, az a szóbeszéd járta, hogy valami hatalmas pályázati forrást próbál megszerezni a cigány világszervezet az Európai Uniótól. Ez persze egy teljes képtelenség, hiszen Eu-s forrásokat csak, és kizárólag tagállamok tudnak lehívni. Az a pletyka járta, hogy pénzt kérnek a tagoktól, önerőre.

A tegnap este előzetes letartóztatásba került szentendrei férfi is kapcsolatban áll a szervezet tagjaival. A facebook csoportokban az a szóbeszéd, hogy a győri cigánykirály nyomta fel a férfit, és hogy a kárpótlási csalási kísérlet nem új keletű, mert tavaly az egyik romániai cigánykirálynak volt hasonló ügye, amiért egy évet ült, és azóta szabadlábon védekezik.  Hogy ebből mi igaz? Fogalmam sincs.

Van egy harmadik hipotézis is.

Ahogy tegnap beszámoltunk róla, voltak olyanok, akiknek meghagytak egy budapesti vonalas számot, hogy azt hívják, mikor már beszerezték az okmányokat. A telefonszám, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Központi Irattárának telefonszáma. Ez a szervezet lebonyolítóként vett részt, a legutolsó, 2012 kárpótlási ügyben.  Az intézet honlapján jelenleg egyetlen pályázati kiírás van. A negyven előtt eltűnt vagy háborúban elhunyt személyek sírjának rendbetételére. Keretösszeg nincs kiírva. Elérhető a honlapon az adatlap is, amit be kell nyújtani, és mellékelni kell hozzá a halotti anyakönyvi kivonatot és a hozzátartozók személyi igazolványainak másolatát is.

Egy sír rendbe tétele több száz ezer forint. Számoljunk átlagosan 200 ezerrel, plusz a tagdíj, és csak 500 fővel.  Ez már egy akkora összeg, amiért érdemes lehet hálózatként csalással próbálkozni.

Hogy a telefonszámot miért hagyták a családoknál? És miért pont ezt a telefonszámot? Fogalmam sincs!

A legfontosabb kérdés az, hogy kinek jó ez?  Becsapni több száz, eleve szegény, aluliskolázott embert. A romáknak biztosan nem! Már látom magam előtt, ahogy fröcsögnek a simogató és a harcos nácik is, hogy tessék egymást is lehúzzák a cigányok. Hogy az ingyen pénz hallatára vadidegen emberek mellé beülnek az autóba, és önként odaadják az irataikat. Még fizetnek is érte?

 Hogy tényleg ennyire ostobák a cigányok? Nem! Ez nem cigány specifikus.

Emlékezzünk csak arra az idei esetre, amikor egy ufónak épülő torony megépítésére 400 millió forintot kaszált a magát földönkívülinek kiadó férfi!

Csík Juci Szőnyegalól

https://444.hu/2017/04/27/nyolc-es-fel-ev-bortonre-iteltek-csalad-miatt-a-szegedi-ufo-t

Szólj hozzá

ufó roma cigány indíték csalás letartóztatás kárpótlás cigánykérdés romnet szőnyegalól