2017. okt 14.

Letartóztatások a holokauszt kárpótlási csalás miatt

írta: Csík Juci
Letartóztatások a holokauszt kárpótlási csalás miatt

Egy nappal azt követően, hogy a RomNet/Szőnyegalól hírt adott arról, hogy csalók járják az országot azzal, hogy több ezer eurós kárpótlást ígérnek a holokauszt áldozatinak és leszármazottainak, máris letartóztatta a rendőrség azt a férfit, aki a gyanú szerint az egész országot átfogó csalás mögött állhat. Százan tüntettek  a salgótarjáni rendőrkapitányság előtt, ahol előállították azt a szentendrei férfit, aki a gyanú szerint, a roma holokauszt kárpótlással kapcsolatos, egész országot átszövő csalási ügyet szervezte.penz.jpg

Az emberek, egymástól függetlenül arról beszéltek, hogy őket már eleve úgy találták meg a számukra teljesen ismeretlenek, mint jogosultak háborús, holokauszt kárpótlási összegre. Az 1940 előtt elhunyt vagy eltűnt rokonok után érdeklődtek, Osztrák, svájci és német alapokra hivatkozva. A felkínált kárpótlási összeg már változó. Van ahol 8000, 1200 eurót, van ahol 500 ezer forintot, de volt olyan asszony is, akinek 3,6 millió forintot ajánlottak. Volt akinek havi járandóságot. Salgótarjánban a hivatalban szólította le az embereket egy harmincas férfi, a kisebb nógrádi településeken a délelőtti órákban, főleg az idősebbeket keresték fel. Sehol sem mutatkoztak be. Az általunk megkérdezettek azt mondták, hogy nem mondták meg a nevüket, vagy csak annyit, ha kérdezték, hogy a hatvani önkormányzattól, vagy hogy Gyula. Ennek ellenére több százan ültek be, ismeretlen idegen emberek autójába, akik egyenesen a hivatalokba vitték őket iratok beszerzésére. Egészen konkrétan halotti anyakönyvi kivonatokat és a hozzátartozók személyi igazolványainak másolatát kérték be.

Volt olyan akinek telefonszámot hagytak, hogy amikor nála vannak a papírok, akkor hívja fel 06/1-212-4430 -es számot. Fel is hívták, és a  Szőnyegalólnak nyilatkozó nő azt mondta, hogy azt a tájékoztatást kapta, hogy akkor telefonáljon, de feltétlenül, amikor már meg vannak a halotti anyakönyvi kivonatok. A telefonszám a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Igazolási és Ügyfélszolgálati részlegének száma. hadtort.jpg A jóhiszemű, nehéz helyzetben élő embereket azzal hitegették, hogy az adminisztrációs igénylőlap kitöltése és aláírása után már pár hónapon belül megkapják a pénzt. Az embereket, a papírok birtokában Szentendrére vitték egy irodába, ahol pénzt kértek tőlük előzetes költségként. Volt akitől kétezer, ezerötszáz, háromezer de volt akitől 20-25 ezer forintot is elkértek. Volt akinek azt mondták, hogy azért, hogy ott akkor nyitnak a nevére egy bankszámlát, és majd arra érkezik a 3,6 millió forint, amiből a felét nekik vissza kell adnia. A megkérdezettek, ekkor sem tudták, hogy kinek adják oda személyes irataikat, arra sem tudtak válaszolni, hogy hol voltak pontosan,  és elmondásuk szerint nem fenyegették meg őket.   Sok esetben a helyi roma nemzetiségi önkormányzatok, nem hogy feljelentést nem tettek, még segítettek is az okmányok beszerzésében.

A hír megjelenése után, Tényi István csalás gyanújával feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a Szentendrei Járási Ügyészségen és a Szentendrei Rendőrkapitányságon. A Nógrád megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat is feljelentést tett, és állítólag Endrefalván is előállított embereket a rendőrség. Teleki László szocialista országgyűlési képviselő a napokban szintén feljelentést tett a rendőrségen.

 A szentendrei férfit a salgótarjáni rendőrkapitányságon állították elő, és mintegy százan vonultak az épület elé, azt követelve a megyei rendőrkapitánytól, engedjék szabadon E. János nevű férfit, mert nem követett el bűncselekményt.

 A RomNet-hez eljuttatott videón a férfi lánya elismeri, hogy semmilyen roma holokauszt kárpótlási alap, és ügy nincs, semmilyen ilyen jellegű program nincs meghirdetve, ahonnan pénzt várhatnának az emberek, édesapja civil szervezete nevében mindössze egy „petíció” érdekében gyűjtik össze az adatokat, hogy azt eljuttassák „Brüsszeli államnak”, mert „a romáknak is jogosan járna a kárpótlás” a nő szerint.

 https://www.facebook.com/hidvegibalogh.attila/videos/10212068795253931/

A RomNet tudósítója pénteken Szegeden és Csongrád megye más településein is járt, ahol több tucatnyian arról beszéltek, hogy autóbuszokkal vitték Budapestre az embereket, hogy összegyűjtsék személyes adataikat és pénzt kértek tőlük a kárpótlás jegyében.

A Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány - amely korábban több holokauszt-kárpótlási programot is koordinált - vezetője határozottan kijelentette, semmilyen új roma holokauszt kárpótlás nem indult el, és nincs ilyenről tudomása. A Svájcban, Ausztriában, és a Németországban működő alapoknál sincs ilyen.  

Várjuk a kapitányság válaszát, hogy milyen bűncselekmény gyanújával vették őrizetbe a szentendrei férfit. Amint a rendőrség válasza megérkezik, cikkünket frissítjük.

 Romnet/Szőnyegalól

Szólj hozzá

közélet belpol roma holokauszt cigány belföld csalás blöff kárpótlás cigánykérdés romnet hba szőnyegalól csíkjuci mazsök